Slipknot - Spit It Out

Gyűlölöm amikor ennyire ostobának néznek. Mintha nem tudnám, mintha nem hallanék semmit, teljesen vak lennék. Bosszant, hogy ennyire lebecsülnek, amikor okosabb, értelmesebb és rengeteg szempontból érettebb vagyok náluk, ami kicsit gáz ha azt vesszük, hogy több, mint húsz év különbség van köztünk. Elkeserítő és szánalmas, amikor hozzám fordulnak problémáikkal, hogy oldjam meg, mert ők képtelenek rá. Ennyire ne legyen valakinek csökevényes az agya.
Mennyivel felettük állok, ez annyira mókás, csak nevetni tudok rajtuk. Sajnálom is őket, biztos rossz így élni, bár a tudatlanságuk olyan mértékű, hogy ennek tudatában sincsenek. 
Mostanában álmatlanság gyötör, eddig is volt rá példa, de most különös gyakorisággal. Nem vagyok fáradt, vagy hát nem érzem magam annak, ezért nem is zavar túlzottan, egyelőre jobban leköt, hogy kigyógyuljak ebből a kórságból. Maga a tudat, hogy ez nem volt ilyen súlyos ez picit szokatlanná teszi a dolgot, persze ez is olyan kellemetlenség amivel együtt tudok élni. Kevesebb időt pazarlok el, több mindennel tudok foglalkozni. Csak ne kapcsolna ki az agyam. Egyszer már előfordult, hogy ültem a gép előtt és egyszerűen képszakadás. Egyik pillanatról a másikra, nem olyan volt, mintha kényelmes tempóban az álomvilágba (vagy hova) úszkálnék. Hirtelen lett sötét minden, mint amikor kikapcsolják a TV-t. Először másfél-két óráig történt ez, úgy tértem magamhoz mintha mi sem történt volna. Ugyanabban a testhelyzetben, fogtam az egeret, néztem a már akkor elsötétült monitort, a különbséget csak akkor vettem észre amikor az órára néztem. Mint egy hosszúra nyúlt pislogás, teljesen tompa érzékekkel. Az agyam akkor mégis kapcsolt, mert fontos dologról volt szó, szerintem érezte, hogy elég hosszú ideig mellőzte ezt, így kilökött az ébrenlét felé.