Nurse with Wound - A Snake in your Abdomen

Nos hát túl vagyok azon amitől őszintén szólva nem kicsit tartottam. Ugyanis nem olyan rég kiderült, hogy a sulinkban már jó ideje van rajz szakkör, ami eredetileg faktnak indult, de különféle balfaszkodások miatt végül nem így lett.
Így történt az az eset is, hogy történetünk főhőse csak az érettségije előtt pár hónappal tudta meg ennek a lehetőségnek létezését. Ezért kapott is a lehetőségen és szarva arra, hogy hülyeség ilyen rövid idő alatt bevállalni ezt; felkerekedett, megkereste a bölcs tanítót és jelezte irányába alkotással kapcsolatos szándékait. A bölcs mester persze nem adta be ilyen könnyen a derekát és azt felelte, hogy hamarost eljön az a próba amin bebizonyíthatod, hogy egyáltalán megvannak benned azok a minimális képességek amire szükséged lehet későbbi kalandjaid során. Ha nem, drága ifjonc, akkor dugd fel magadnak a terveidet, gondold át az életed miközben rendkívüli intenzitással kényezteted azt a bizonyos foltos lovat.
Komolyabban, ha kérhetem! A történet vége a következő lett: kaptam egy könyvet amit fürge nyelvmozdulatokkal be kell nyalnom, számos agyalnivaló feladatot amiről még csak körvonalazódó ötleteim sincsenek és baszottul kevés időt. 
De nem kételkedem. Ha nem is vagyok elégedett a teljesítményemmel és ezzel a szutyok munkával amit produkáltam, úgy érzem, hogy nem lesz problémám. Számomra nem jelent komoly kihívást, ennél nagyobb fába is vágtam már fejszét és azt is kettéhasítottam. Szóval ja.
Kicsit azért már örülnék több szabadidőnek, de hát francért sír a szám, örülhetek, hogy a tanulmányi eredményeim magamhoz képest kimagaslóak, meg egyelőre erősen tartom a tempót. Ha túl leszek ezen, érzem, hogy az lesz a rohadt nagy problémám, hogy a sok időm mellett semmi kedvem nem lesz véghez vinni azt amit szeretnék. Így tehát se a blog fejlesztésére (de azért blogolásra igen) nem lesz időm, a VM is tolódik tovább, de ez senkit nem lep meg és sajnos Woodlandes terveim is csücsülnek. Ajj, pedig ezeket mind annyira nyaf szeretem.

Röhejes és abszurd abba belegondolni, hogy talán egyszer lesz belőlem valaki. Höhöhö
Miért nem?

Hétvégi tervek: Hellsing OVA full megnézése + The Dawn, Lars von Trier imádott kis világába való belemerülés legújabb alkotása segítségével; avagy Nimfomániás pár banán társaságában
Ja és ARCHER
Hmm, Elwen, asszem ehhez egy hétvége bőven kevés. Nem? Jó, akkor nem.

Krzysztof Penderecki - Polymorphia

Ez egy szerepjátékos hozzászólásom, de elég jól leírja, hogy hogy vagyok most. Elvileg ha kiírom magamból az segít, hát meglátjuk. Ne figyeljetek oda rá, kérlek.

Twinkle Twinkle Little Star

Hihetetlen, mindig lenyűgöz az őrület elmeroppantó ereje. A csontok is elmozdulnak, porrá zúzza őket. A hús leválik, szakad, szétrobban, elemeire hullik. Csak a meztelen, nyálkás lélek marad.
Nem én tettem, nem én voltam. Nem csináltam semmit. Ne nézzetek így rám! 
Hallom a hisztérikus nevetéseiket, a suttogását, érzem élettelen leheletét a nyakamon ahogy a fülemhez hajol, a jeges cseppeket ami üres szemgödréből hullik vállaimra. Szomorú. Szomorú, mert szenvedünk. Bocsánat, de képtelen vagyok jobban lenni. Sajnálom, csak kérlek hagyj békén. Kérlek ne kövess, hagyj aludni, ne beszélj  többet hozzám. Tudod, hogy nem szabad.
Mikor ott feküdt és mások csóválták a fejüket én még láttam mozogni. Igen, tudom, hogy mozgott. Láttam.
*****
Szerette őt, tudom. Kedves érzés terjengett mellkasomban, mikor segítség közben ott volt, várt. Szomorú volt, hogy ez történt, ettől pedig mosolyognom kellett. Aranyos volt, tényleg, ez ritka pillanatok egyike volt amikor teljesen szembement természetével valaki más miatt. Kár, hogy minden megváltozott. De itt volt...nem, itt van még mindig. Kellemes és kellemetlen egyszerre. Érdekes, sosem hittem az ilyenekben, de most vagy az érzelmeim irányítanak vagy át kell formálnom a világról alkotott képemet. Megint.
Túl gyakran változik minden, nem ártana egy kicsi állandó nyugalom. Csak egy napra.

The Pretty Reckless - Heaven Knows

Igazából nem tudom. Még mindig sokkos állapotban vagyok, de ez a zsibbadtság jó. Elviselhetetlen amikor a gondolataimat képtelen vagyok szabályozni és minden kitört. De nem, sosem felejthetem el, hogy nekem kell segíteni másoknak. Nehéz, mocskosul nehéz, azt hiszem még sosem volt ennyire az. Össze vagyok zavarodva, próbálok józan maradni, rendezni a gondolataimat, de most túl sok rossz behatás ért ahhoz, hogy egyszerre minddel meg tudjak birkózni.
Az egyiket félrerakjuk. Későbbre. Az érettségin teljesítened kell mindentől függetlenül, ez fontos. Emlékezz, hogy sose maradj egyedül! Láttad most mennyire rossz így. *jegyzetel és bólogat*
A minap megfogalmazódott az elmémben egy mondat, ami azt hiszem nagyon jól kifejezi jelenlegi állapotomat: Sosem éreztem magam ennyire élőnek és halottnak egyszerre.
Jaj fúj, nem akarok másokra támaszkodni, nem akarom, hogy a dolgok megváltozzanak elvégre nem történt semmi. Egy csomó elintéznivalóm van, nem bújhatok ki alóla. Az kifogás volna amit utálok.
Nézem a mellettem égő gyertyákat, a már sokadik elszívott cigi parázsló csutkáját, ülök a sötét füstös szobában és átkozom azt a napot amikor megtanultam a képszerkesztő programokkal bánni. Itt vannak a képek az ölemben és még mindig csak felfogni próbálom a lehető legkevesebb fájdalmat okozva, a lehető legkevésbé felkavarva a bennem bűzlő csendes masszát.
Itt van egy csomó miért és nincs senki aki felelne nekem.
 

Black Light Burns - Coward

Huh, egy kicsit összezavarodtam mire idáig elérkeztem. Számtalan érzés és gondolat futott át rajtam, de a konkrét gyilkolás részén már túl vagyok. Lecsillapodtam, szerencsére, bizonyos szempontból örülök - nem fogok egy kést és ölök amíg lehet - viszont a mostani viszonylagos békének ára van. Összességében jó ez így, lesz időm felkészülni rá.
Elég húzós ez az év, mit ne mondjak azt hittem könnyebb lesz, de meglehetősen elégedett vagyok magammal. Eddig sikerült vennem az akadályokat, most érzek egy kis visszacsúszást, ezt még késleltetni kell a kritikus pont utánig, aztán lazítani egy kevéskét. Eddig viszont nem rossz, persze Elwen ne bízd el magad. Még nincs ám vége.
Ma a körülöttem kibontakozó káosz centrumában megállva, csendesen merengtem az emberi természetről. A jellemről.
Én magamat kettő (vagy három) részre szoktam osztani. Persze ez nem is olyan könnyű, vannak gyökerek, áthajlások, a körvonalak nem tiszták, vannak azonos homályos foltok. Nehéz. Nem fejteném ki túlzottan, hogy nálam ez hogyan is működik, mert ha belemerülök onnan ki nem mászok. Szóval ennek a két félnek (furcsa, tudom, de javallot nőként elképzelni őket) Aesma és Morna a neve. Az esetleges harmadik egy hímnemű Wannard egyed akinek létezése kérdéses, besorolhatatlan.
Aesma energikus, bolondos, a maga vidám és szórakozott (ráadásul aranyos) módján megnyerő. A külsőségek embere, neki ebben rejlik a hatalma. Aesma fiatal egyed, de hihetetlen gyorsasággal nőtte ki magát, eresztette mélyre a gyökereit és nem kíván távozni. Rengeteget köszönhetek neki, egyszerre bátor és gyáva. Emberi. Benne is megtalálható a végletesség - sekélyesség - mégis valahogy megmarad az aranyközép határok között.
Morna, na ő már nagyon nagyon nehéz eset. Ő az alap, minden kezdete, összetettebb, bár helyesebb a mélyebben gyökeredzik kifejezés. Makacs, állhatatos, kellemetlen. Ő maga a halál, egyszerre jelent komoly fenyegetést magára nézve és a környezetére is. Képtelen építeni, csak pusztít. Ahogy most is próbálok róla beszélni, kicsit megérteni, mindig zsákutcába botlok vagy egy újabb kört teszek a végtelen útvesztőben. Morna gyakran tűnik el, hogy utána felbukkanjon mindent felégetve maga után , hiába próbálja az ember elüldözni nem nyugszik és nem tágít. Tönkreteszi a fáradtságos munkát, pontosabban Aesma munkáját. Kaotikus, érthetetlen, kórosan beteg, képtelenség megfékezni. 

Aesmát én hoztam létre. Volt egy nehéz időszakom, próbáltam átvészelni és nagyon rossz irányba haladtam. Aesma kellett a céljaim eléréséhez, végül nem adta meg magát mikor el akartam pusztítani. Alkut ajánlott fel nekem, mint az ördög egyik mocskos kis szajhája. Azt mondta segít megkapnom azt amit akarok, nem kér érte semmit cserébe. Akkor használom amikor kedvem tartja. Hazudott. Szépen lassan beépült, felerősödött, megérezte hatalmát és gyakorolta is azt. Feleslegessé tette Mornát aki a sötétségbe lett száműzve, rabláncra verték.
Aesma a könnyebb út. Mint az alapozó ami elfedi az arc ocsmány hibáit. Tökéletesít. Aesma az ami Morna sosem lehet. Neki köszönhetem, hogy emberek között járhatok. Neki köszönhetem azt, hogy egyáltalán még itt vagyok. De gyűlölöm mert alattomos parazita. Gyűlölöm, mert hatalma értékét veszti amint bája veszít erejéből, amint leleplezik, a hazugság már nem válik be. Nincs bizalom, nincs gyönyör és nincs többé talpnyaló hadseregem. Gyűlölöm, mert olyan, mint a gyengeség rút szégyenfoltja. Gyávaság. Gyűlölöm, mert azt mondta nem lesz semmi komoly, hogy megmarad sekélyes maszk és itt van, rendelkezik saját mélységeivel, szélsőségével, érzéseivel, gondolataival. Gyűlölöm, mert ilyen gyorsan ilyen jelentős lett.
Mikor vagyunk önmagunk? Az idő, a hely ahova születünk befolyásol minket. Az emberek ahogy bánnak velünk, ahogy mi bánunk velük. Személyiségünk tapasztalatok halmaza volna? Mennyire befolyásolhatnak minket a külső tényezők? Szükséges megváltoznunk? Magunk és mások miatt? Ha igen, mi az amiért meg kéne változnunk? Kéne? Lehet? Ha nem, miért nem? Attól önmagunk leszünk?
Ha létrehozunk valamit, tudatosan formáljuk azt ami eleve adatot nekünk, az a valami mi leszünk? Hozzánk tartozik vagy mindig hozzánk tartozott? Lehet egyszer a miénk vagy mindig idegennek fog tűnni? Ha reflektálunk az életre, az azzal járó dolgokra, és az formál minket, azok mi leszünk? Mitől leszel más, mint aki vagy? Mitől vagy az aki?
Te ki vagy?
Ti kik vagytok?
Üdv! A nevem Elwen. Néha Aesma, néha Morna, kicsit mindig Wannard...