The Pretty Reckless - Heaven Knows

Igazából nem tudom. Még mindig sokkos állapotban vagyok, de ez a zsibbadtság jó. Elviselhetetlen amikor a gondolataimat képtelen vagyok szabályozni és minden kitört. De nem, sosem felejthetem el, hogy nekem kell segíteni másoknak. Nehéz, mocskosul nehéz, azt hiszem még sosem volt ennyire az. Össze vagyok zavarodva, próbálok józan maradni, rendezni a gondolataimat, de most túl sok rossz behatás ért ahhoz, hogy egyszerre minddel meg tudjak birkózni.
Az egyiket félrerakjuk. Későbbre. Az érettségin teljesítened kell mindentől függetlenül, ez fontos. Emlékezz, hogy sose maradj egyedül! Láttad most mennyire rossz így. *jegyzetel és bólogat*
A minap megfogalmazódott az elmémben egy mondat, ami azt hiszem nagyon jól kifejezi jelenlegi állapotomat: Sosem éreztem magam ennyire élőnek és halottnak egyszerre.
Jaj fúj, nem akarok másokra támaszkodni, nem akarom, hogy a dolgok megváltozzanak elvégre nem történt semmi. Egy csomó elintéznivalóm van, nem bújhatok ki alóla. Az kifogás volna amit utálok.
Nézem a mellettem égő gyertyákat, a már sokadik elszívott cigi parázsló csutkáját, ülök a sötét füstös szobában és átkozom azt a napot amikor megtanultam a képszerkesztő programokkal bánni. Itt vannak a képek az ölemben és még mindig csak felfogni próbálom a lehető legkevesebb fájdalmat okozva, a lehető legkevésbé felkavarva a bennem bűzlő csendes masszát.
Itt van egy csomó miért és nincs senki aki felelne nekem.