Twinkle Twinkle Little Star

Hihetetlen, mindig lenyűgöz az őrület elmeroppantó ereje. A csontok is elmozdulnak, porrá zúzza őket. A hús leválik, szakad, szétrobban, elemeire hullik. Csak a meztelen, nyálkás lélek marad.
Nem én tettem, nem én voltam. Nem csináltam semmit. Ne nézzetek így rám! 
Hallom a hisztérikus nevetéseiket, a suttogását, érzem élettelen leheletét a nyakamon ahogy a fülemhez hajol, a jeges cseppeket ami üres szemgödréből hullik vállaimra. Szomorú. Szomorú, mert szenvedünk. Bocsánat, de képtelen vagyok jobban lenni. Sajnálom, csak kérlek hagyj békén. Kérlek ne kövess, hagyj aludni, ne beszélj  többet hozzám. Tudod, hogy nem szabad.
Mikor ott feküdt és mások csóválták a fejüket én még láttam mozogni. Igen, tudom, hogy mozgott. Láttam.
*****
Szerette őt, tudom. Kedves érzés terjengett mellkasomban, mikor segítség közben ott volt, várt. Szomorú volt, hogy ez történt, ettől pedig mosolyognom kellett. Aranyos volt, tényleg, ez ritka pillanatok egyike volt amikor teljesen szembement természetével valaki más miatt. Kár, hogy minden megváltozott. De itt volt...nem, itt van még mindig. Kellemes és kellemetlen egyszerre. Érdekes, sosem hittem az ilyenekben, de most vagy az érzelmeim irányítanak vagy át kell formálnom a világról alkotott képemet. Megint.
Túl gyakran változik minden, nem ártana egy kicsi állandó nyugalom. Csak egy napra.